Mobil: +36 30 565 7902

Rólunk

Jakab Sándor vagyok, Szolnokon születtem és itt lakom. Gyerekkorom óta lovak közelében élek és ettől az időtől kezdve foglalkoztam lovakkal. A lovak és később a lovassport iránti szeretetem is innen származik.

2010-ben ismerkedtem meg a KWPN holland sportlovakkal, melyek igen komoly hatással voltak rám. A régebbi lovaim mellé ekkor vásároltam az első holland sportlovakat.

Mivel a KWPN holland sportlovak fogathajtásra és díjugratásra alkalmasak, ezért a korábbi ismereteim alapján kézenfekvő volt, hogy ezzel a fajtával fogok foglalkozni. 

Elsősorban a fogathajtásra alkalmas KWPN lovak tenyésztésével foglalkozom. 

Ma már a jelenlegi állomány 90 %-a KWPN holland sportló.

A Hollandiában komoly kiválasztási szabályokkal kitenyésztett KWPN egy olyan melegvérű fogatos ló mely a II. Világháború után került kitenyésztésre, mára, mint holland fogat-és ugrólovat jegyezik a nagyvilágban. A tenyészállatok ménes törzskönyvét a Hollandok Királyi Melegvérű Lovak Ménes törzskönyvében vezetik és ez a KWPN. 

A fajta a holland Groningen és Gelderland lovakból került kitenyésztésre, melyek régen nélkülözhetetlenek voltak az igavonást igénylő mezőgazdasági és szállítással kapcsolatos munkákban. Az ekkor kialakított és folyamatosan finomított szelekciós szabályok (benne a gondos fedeztetés) eredményeként a tenyésztők néhány évtized alatt egy kifinomult mozgással bíró, elegáns lovat kaptak. 

Tenyésztőként kiválasztottam az elvárásaimnak megfelelő Cizandro nevű mén vérvonalát Nálam zömmel ennek a ménnek az utódai találhatók. 

A fogathajtásra beért csikók és fogatos lovaim képzésére komoly hangsúlyt helyezek. Neves hajtó, Lantos Gábor edzi lovaimat. 

A tenyésztési elveim között szerepel, hogy mindenkor a legjobb tápértékű takarmányt biztosítsam a lovaknak, így bármilyen bemutatón és versenyen megállják a helyüket.

  • Demo
    "Kiváló KWPN holland sportló vérvonalból nagyon jó tenyész-alapanyag kezd kialakulni, mely a rendszeres edzések és a gondos tenyésztési körülmények együttes eredményeként, rövidesen a fogathajtó versenyeken is látható lesz. "

    Lantos Gábor // SZILÁGYI ÉS LANTOS ISTÁLLÓ